Átoklevétel

A rontás, vagy az átok, egy negatív energia. A célja is az, egy másik ember életének rosszabbá tétele, gátolása, tönkretétele. Ez voltaképpen...

A rontás, vagy az átok, egy negatív energia. A célja is az, egy másik ember életének rosszabbá tétele, gátolása, tönkretétele. Ez voltaképpen nevezhető mágikus támadásnak és ezek az energiák meglehetősen erős hatalommal és befolyással bírnak az emberek felett. Működési elvük lényegében azon alapul, hogy minden élőlény egy közös, egyetemes életerőből merít, s az feléleszthető, valamint vizualizációval, illetve rituális eljárásokkal irányítható. Szerencsére van megoldás, az átoklevétel.

Tudnod kell, hogy a legveszélyesebb átok akkor teremtődik, ha aki manipulálni akar, sok időt tölte el veled. Sok vendégem elmondta, nagyon sokszor volt olyan személy, aki kölcsönkérte a ruháját vagy cipőjét, de sokszor fényképet is. Főleg olyan fényképet, amin egyedül van. Magához az átokhoz később ezeket a tárgyakat használhatják. Az átok küldésére nem csak fekete mágiával foglakozó mágus, de bárki képes lehet rá, vagyis arra, hogy átkot tegyen Rád. Viszont nagyon sokszor az a gond, hogy akire az átkot küldték nem tudja, mi történik vele, sokszor csak azt veszi észre, hogy nem jól érzi magát, sokan orvoshoz fordulnak, de természetesen az nem talál semmilyen szervi elváltozást. Nem lehet ugyanis észrevenni, hogy a felénk irányuló gonosz, vagy rossz energiahullámok értek el.

Ha annyira negatív köröket írsz, semmi nem sikerül, gondolj bele, például rossz napod van, elmegy az orrod előtt a busz, de még az eső is elered, az esernyődet persze otthon felejtetted, ketten is a lábadra lépnek a buszon. Végre hazaérsz, erre azzal nyitsz, hogy belerúgsz véletlenül a kisasztalba, ráadásul a vacsi is leég, mert közben telefonált valaki, aki természetesen valami rossz hírt közölt. És kicsúszik a szádon, hogy „ez egy elátkozott nap”. De biztos, hogy csak peches napod volt? Vagy ezt érzed most már jó ideje. Ilyenkor kellene elgondolkodni, hogy a pechszéria mögött mi is állhat. Mert lehet, hogy nem csak a napod volt elátkozott, hanem téged átkoztak el. De ne aggódj, van segítség, ilyenkor alkalmazható az átoklevétel.

 

Hívjon most!
0690602902

Sok kedves vendégem kérdezte, hogy veheti észre, ha átok van rajta?

Kérlek, ha a lent leírtak közül bármelyiket, de akár együttesen is észlelsz magadon, akkor bizalommal fordulj hozzám átoklevételért!

Ha olyan fizikai tüneteket, vagy elváltozásokat veszel észre magadon vagy ismerősödön, amit eddig sem orvos, sem Ti nem tudtok megmagyarázni.

Ha fáj, a torkod esetleg fulladsz, fejed nagyon nehéznek érzed, sokszor tapasztalható nagyon erős gyomortáji fájás.

Ha úgy érzed, hogy a szíved szorít, vagy sokszor nagyot dobban.

Ha piros foltok, vagy akár pikkelysömör jelentkezik a bőrödön.

Ha úgy érzed, hogy sokkal fáradékonyabb vagy, de erre nincs különösebben okod.

Ha folyton nyugtalan vagy és nem találod a helyed.

Ha haragot, vagy dühöt érzel bármi, vagy bárki iránt, de nem érted miért.

Ha úgy érzed, hogy akaratodon kívül nagyon kötődsz egy személyhez.

Ha álmodban szörnyeket. vagy esetleg különös lényeket látsz, ami megrémít.

Ha egyik pillanatról a másikra hangulatváltozást tapasztalsz magadon.

Ha minden különösebb ok nélkül elhagynak a barátaid és sokat vagy egyedül.

Ha olyan tárgyat veszel észre a környezetedben, ami mellett vagy, rossz lesz a közérzeted.

Figyeld nagyon magad, de akár barátodat, ismerősödet és van, ilyen tüneted vagy tünete, akkor mindenképpen keressen, vagy keressetek meg, hogy megnézzem átoklevételre van-e szükségetek.


2016. June 16. · Kirilla
 
A szerelmi csalódás feldolgozása sosem egyszerű
Feb 16

A szerelmi csalódás feldolgozása sosem egyszerű

A szerelem pont olyan magasra tud emelni minket, mint amennyire képes a mélybe taszítani. Kevés olyan ember létezik, akiben még sosem ébredt fel a...
Mi történik a szeretteinkkel a túlvilágon?
Feb 16

Mi történik a szeretteinkkel a túlvilágon?

Mindannyiunknak vannak halottai, ezért jól tudjuk, hogy milyen rossz érzés, ha valaki eltávozik a földi világból. Ilyenkor nagyon nehéz...
DEVELOPER BAR