Angyalok és varázslatok

Csak fehér mágiával foglalkozom. Angyalokkal és szerelem! Szeretet fényével tisztaságával.

 

A szerelmi varázslatok voltaképp olyan varázslatok, amivel magunkhoz akarjuk kötni kiszemeltünket, létrehozni vonzalmát irántunk.
A pénzvarázslás azokon segít, akik anyagi gondokkal küszködnek és itt nagy szerepe van a hitünknek és hozzáállásunknak. Ezzel viszont nem fogjuk megnyerni az ötöst a lottón. Sok múlik rajtunk is, ha megvan a pozitív megerősítés önmagunkban, akkor tegyünk is érte.

 És van olyan pillanat az életünkben, amikor érezzük,, vagy akár tudjuk is, hogy valamely rosszakarónk a fekete mágiát gyakorolta rajtunk. Életünk megreked, vagy egy bizonyos dologban nem tudunk előrébb lépni, elérni, megvalósítani. Ezeket nem szeretném bemutatni, mert ellene vagyok a fekete mágiák gyakorlásának. Viszont áldozatává válhatunk, és akkor szabadulni szeretnénk tőle.

A varázslatok, az amivel környezetünket, saját sorsunkat akarjuk befolyásolni. Ezek ősidőktől fogva léteznek és a mai napig gyakorolják többen, akár laikusként is. Azonban nem véletlen, hogy már az ősembereknél is a varázslatok gyakorlója a varázsló volt. Alkalmazásuk sikerességéhez nagyban hozzájárul az erős akarat és spiritualitás. Az erős kapcsolat a spirituális világgal, hogy varázslataink sikerrel is járjanak. Így akiben ez nincs meg, annak célszerű segítséggel, más közvetítésével gyakorolnia a varázslatokat.

Napjainkban sajnos hemzseg a világháló a különböző praktikák, varázslatok, szertatások leírásról, a „mit” és „hogyan” kell csinálni útmutatásoktól, de azt nem írják sehol sem, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy gyertya meggyújtásáról és néhány hókusz-pókusz elvégzéséről.
Ha úgy érzi, hogy a mágiák csodás birodalma megoldást jelent problémáira, forduljon hozzám bizalommal, segítek, hogy megtörténjen, amire vágyik!

DEVELOPER BAR